2010-06-04 Trianon emléknapja
Már minden „edény” csordultig van. Földanya könnye a belvíz. És folyamatosan „sír” az Ég is… A jövőig kitartó termés, az „élet” víz alatt áll. Az ország könnyben úszik…
Termést, emberi munka gyümölcsét, otthonokat, emberéletek eredményeit, és a történelem szennyesét mossák a leghatalmasabb könnyek…
Amikor az ember sír, fájdalmát kiadja,
Fejét lehajtva megtörten mondja:
„Legyen meg Isten Akarata!”
Megértettem Uram a leckét,
Mentsd meg, kérlek, a még menthető lelkét, s életét!
Bocsáss meg Uram a káromkodásokért,
És a hatmillió meg sem született magyarért,
Bocsáss meg Uram a Benned való bizalom hiányáért!
Bocsáss meg Uram, mert megértettem a leckét,
Mentsd meg, kérlek, a még menthető lelkét, s életét!
Feljön a Földből az eltemetett szenny is,
Megrázta a vihar és a szél ereje a tetőt is…
S ahogy Ágnes asszony mosta valaha rejtegetett szennyesét,
Úgy mossa a nép is, hol dicső, hol fájó történelmét.
Bocsáss meg Uram, mert megértettem a leckét,
Mentsd meg, kérlek, a még menthető lelkét, s életét!
Hallgasd meg Uram kérésünket!
Nyisd meg Feléd a szívünket, és értelmünket,
Hogy megértsük, tudjuk, s Veled tegyük:
Szívünkbe rejtett Igazságodat csak tisztán képviselhetjük!
Tiszta szóval és tettel válhatunk csak nemes, Igaz Követeddé,
Boldogasszony Édesanyánk méltó gyermekévé!
Ezért kérünk Uram, bocsáss meg, mert megértettük a leckét,
Add, hogy összefogva tegyünk JÓT a még menthető lelkekért!
Isteni Szavaddal mondd a víznek: „Ennyi volt, s legyen most elég!
Megmentem a Hozzám fordulók lelkét, s életét!”
Ámen.
Mindez, és ami a tömör szavak mögött van, elhangzik ma, 2010-ben, Trianon emléknapján.
Ideje van hát az imának, és az odafordulásnak…
Ugyanis, a magyar történelemben ott rejlik a Megváltó Öt Szent Sebe:
„Csontba, sebbe mélyedt a fájdalmas töviskorona,
Fájdalmát érezte e nép, mikor jött szeretetlen, idegen gondolat, más nép akarata.
Elnyomó uralom fogta le tettektől a „Szent Jobb Kezet”,
Mint Urunk jobb kezét, mi a Keresztfára szegeztetett.
A kifeszített karok ölelő, simogató bal keze is mozdulatlan kellett, hogy maradjon,
A Szent Koronáról eltűnt Anyakép helyett a lélekben van mélységes fájdalom.
Léptünk volna, de nehéz bilincset ránk a hideg, számító vasszeg, a politika rakott,
mely egymással szembeni értetlenséget és gyűlölködést fakasztott.
De legfájdalmasabb mindközt a lándzsától vérző Szent Szív sebe,
Mely vicsorgó szeretetlenségében e népet darabokra szedte!
Hamis mosollyal az arcán a Sötétség Hercege munkál ily láthatóan és láthatatlanul,
Összetört szíveken, meggyötört tudaton és akaraton lépked megállíthatatlanul.”
Ez a részlet a „LÁTOMÁS ISTENI SUGALLATRA” című, Szent Koronáról szóló kiadványból való, és részben az „Isteni Időzítés” miatt, részben pedig azért szerepel itt, mert Szent Koronánkon - Mi eszmeiségében magába foglalja az Isteni Vezetést - az Úr Jézus, és (sajnos még mindig vissza nem került módon!) Szűzanya képe (lenne) a két legfőbb, jól látható ékesség.
Az időszerűségről:
A mai, jún. 4-i, „TRIANON emléknapja” után közvetlenül, holnap, június 5-én ugyanis, a hazánkból kiinduló (de hat országban már aktív mozgalommá fejlődött!) SZERETETLÁNG hivatalos elfogadásának emlékünnepe van. A SZERETETLÁNG Mária Édesanyánk lángoló, szeretettől égő, bennünket oltalmazó Szent Szíve.
Vasárnap, június 6-án pedig ÚRNAPJA, Krisztus Szent Testének, és Vérének ünnepe, amelyet szintén szoktak lángoló szívvel is ábrázolni.
A Két lángoló Szent Szív, Jézus-Mária Kettős Szíve pedig Új Korszak nyitányának jelölője!
Az Isteni Időzítés tehát pontos! Szent Koronánk két Főalakja a Szent Szíveken keresztül a szíveket szólítja!
Ideje van hát az imának, ideje van a felébredésnek, és az őszinte odafordulásnak!
